Eséssel zárt Amerika
Pénteken estek a vezető amerikai tőzsdék, a befektetőknek ugyanakkor nem lehet oka a panaszra, jó hetet zártak a tengerentúli részvénypiacok.
Pénteken estek a vezető amerikai tőzsdék, a befektetőknek ugyanakkor nem lehet oka a panaszra, jó hetet zártak a tengerentúli részvénypiacok.
Jót tett a piaci hanglatnak a vámcsökkentés, ez repítette új csúcsra az indexeket.
Míg két napja 900 dollár felett is járt, ma a 700 dollárt is megközelítette az amerikai elektromos autógyártó Tesla részvényárfolyama az amerikai részvénypiacon, azaz 20% körüli zuhanásban járt az elmúlt hónapok sztárpapírja. Ez a korrekció érthető a pánikszerű shortzáró hullám kifulladásával, miközben egyébként összességében optimista a hangulat a vezető amerikai tőzsdéken a koronavírus kordában tartásával kapcsolatos bizakodás miatt. Mindez azzal együtt van így, hogy a WHO cáfolta, hogy megtalálták volna a vírus ellenszerét és a kínai elnök is arról beszélt, kritikus fázisban jár a járvány. Közben persze a halálozási rátában van némi javulás, ami mégiscsak ad okot a bizakodásra.
Felülkerekedtek az optimistak hangok a tengerentúli részvénypiacokon: a befektetők most már szeretnék azt elhinni, hogy a globális gazdaság kisebb károkkal, de átvészeli a kínai koronavírus következményeit. Ennek hatására mindhárom vezető részvényindex méretes pluszban fejezte be a keddi kereskedést.
Komolyabb emelkedéssel indult a nap amerikai tőzsdéken a pénteki zuhanást követően, azonban napközben a pluszok egy része elolvadt a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatti aggodalmak közepette.
Ralph Acampora szerint további esés várható a tőzsdéken, középtávon azonban inkább optimista a guru, a mostani korrekcióban inkább lehetőséget lát.
A tegnapi fellélegzés után ma ismét rányomta a piaci hangulatra a bélyegét a koronavírus, az amerikai befektetőket is aggasztják a vírussal kapcsolatos hírek, ez pedig a részvényindexek teljesítményén is meglátszik.
A koronavírus miatt a tőzsdéken is éleződött a feszültség: a mai kereskedési nap is estek a fontosabb amerikai indexek, a zárás előtti órában viszont pluszba fordultak a piacok és a kereskedés végéig kitarott az optimizmus.
Nagyot estek az elmúlt két napban a világ tőzsdéi, ami első körben a koronavírus terjedésével kapcsolatos bizonytalansággal magyarázható, de az is igaz, hogy sérülékeny állapotban kapta el a vírus a tőzsdéket, ugyanis a befektetők egy ideális világot áraztak, ebbe a képbe rondított bele a halálos járvány.
Napi mélypontjuk közelében zárták a hétfői kereskedési napot az amerikai tőzsdék. Az árfolyamokat a koronavírus terjedésével kapcsolatos aggodalma tartották nyomás alatt.
Mindhárom vezető amerikai részvénypiaci index veszített értékéből a pénteki kereskedésben, a kínai vírus körüli hírek tartják lázban a befektetőket továbbra is.
Erősödtek a vezető amerikai részvényindexek azt követően, hogy Donald Trump komoly kereskedelmi szankciókkal fenyegette meg Európát. A nap legvégére csak egy picit romlott el a hangulat, de ez épp elég volt, hogy a Dow Jones minimális mínuszban zárjon.
Kitart a jó hangulat az amerikai tőzsdéken, a három vezető részvényindex mindegyike erősödött tegnapi záróértékéhez képest, így nap végére meglett az újabb csúcs is.
Amerikában újabb és újabb csúcsokat döntöttek a vezető részvényindexek, miután az amerikai-kínai részleges kereskedelmi megállapodás aláírása után a befektetők figyelme fokozatosan a beérkező makroadatok és a vállalati gyorsjelentések felé fordult.
A befektetők már annak is örülnek, ha azt látják: az USA és Kína szünetet tartanak a kereskedelmi csatározásban. Szerdán hivatalosan is ez történt, ugyanis aláírták az első részleges megállapodást a felek.
Kezdetét vette a gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban. Bár eddig viszonylag szép számokat jelentettek a sort nyitó amerikai bankok, a fontosabb tőzsdei indexek vegyesen zárták a kereskedést.
Erősödéssel kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, egyelőre ugyan nem kirobbanó a hangulat, de optimistán várják a befektetők a szerdára ígért nagy kibékülést az USA és Kína között.
Csökkenéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Folytatódik a rali az amerikai tőzsdéken, a befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktussal kapcsolatos előrelépéseknek örülnek.
Az amerikai részvénypiacok nyitása óta enyhült az amerikai-iráni katonai konfliktussal kapcsolatos befektetői félelem, így hétfőn mérsékelt pluszban zártak a vezető részvényindexek, napon belül pedig látványosan süllyedt az olaj és az arany árfolyama.
Megjelent az első felmérés, amely Kamala Harris győzelmét jósolja.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.